Az online videotékák népszerűsége egyre elképesztőbb méreteket ölt, saját bevallásuk szerint olykor még maguk az üzemeltetők is meglepődnek azon, milyen sokan kölcsönöznek ki pár kattintással egy-egy sorozatrészt vagy egy egész estés mozifilmet a számítógépükön, okostelefonjukon, tabletjükön és mindendéle más kütyükön keresztül.

Úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb ilyen online téka, a hosszú évekkel ezelőtt egy futárszolgálat és DVD-kölcsönző házasításából létrejött amerikai Netflix elhatározta, hogy végérvényesen letarolja a nemzetközi piacot, így ma már többek közt 13 európai országban van jelen a cég, és tervezi, hogy újabb országokba, így például Magyarországra is beteszi a lábát - talán már jövőre.

Az idén őszi terjeszkedésnek köszönhetően a Netflixnek idén év végére a korábbi, 14 milliós becslést jóval felülmúlóan, már körülbelül 17 millió nemzetközi előfizetője lesz (akik havonta 7-9 dollár, vagy ugyanennyi eurót fizetnek a szolgáltatásért cserébe). A cég illetékesei szerint idén főleg Latin-Amerikában volt elképesztő mértékű a növeledés, dacára a nem kifejezetten kedvező pénzügyi-gazdasági körülményeknek.