Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Ez lenne az iPhone 7?

Az aktuális iPhone-sorozat alig néhány hónapja kapható csak, de ahogy az ebben a szakmában lenni szokott, máris megindultak a találgatások, fejtegetőzések arról, hogy az Apple milyen újdonságokat fog belepakolni az újabb, várhatóan az év végén érkező generációba, illetve fog-e változtatni valamit a dizájnon.

Utóbbi az Apple termékei esetében mindig is központi kérdésnek számított, az iPhone6 előtt az iPhone-ok hosszú ideig teljesen egyformák voltak. A Pocket-lint most összeszedett néhány nem grafikát a következő generációról, amit lehet, hogy iPhone 7-nek neveznek majd, de az is lehet, hogy teljesen más nevet kap majd. Az sem teljesen egyértelmű, hogy a képek honnan származnak, illetve van-e közük a tényleges terméktervekhez, melyeket az Apple rendszerint nem köt akárki orrára a megjelenés előtt.

A koncepciórajzok alapján amúgy az iPhone-ok új generációja leginkább abban különbözne a most kapható iPhone 6 modellektől, hogy az alul középen lévő "Home" gomb mellett is megjelennének különböző, gyakran használt ikonok, plusz a felső, hangszóró körüli sávban is megjelenhetnének információk. Vagyis lényegében a telefon előlapját teljes egészében egy kijelző borítaná.

Az új dizájn hivatalos bemutatójáig attól tartok még kicsit sokat kell aludni, de ha ebbe az irányba mozdul tovább a gyártó, azt hiszem nagy bakot nem lőhet, már csak az a kérdés, hogy a mérnökök és a kijelzőgyártók meg tudják-e valósítani azt, amit a tervezőasztalon megálmodtak a dizjánerek.



Az Apple-re vár az okosóra-piac

Bár sokan állítják, hogy a legtrendibb kütyük közé tartoznak, az eddigi okosórák lehettek akármilyen okosak, jóformán senkinek nem kellettek. Nyilván ez azért így kissé túlzás, az viszont elég beszédes tény, hogy tavaly a Google platformját (Android Wear) használó okosórákból világszerte nem fogyott el egymillió darab. Ami globális léptékben nézve körülbelül a semmivel egyenlő.

Konkrétabban tavaly egy piackutató szerint nagyjából 720 ezer Android Wear eszköz fogyott, amivel együtt összesen 4,6 millió okos "karperecet" adtak el a gyártók - ezek az eszöközök az idő mutatásán túl alkalmasak például pulzus mérésére, de akár fényképezni és e-maileket olvasgatni is lehet velük. A piac két legsikeresebb modellje amúgy az LG G Watch és a Moto 360, ezekből utóbbit csak elvétve lehet kapni felénk.

Minden egycsapásra megváltozhat azonban áprilistól, ekkor kerülhet ugyanis a boltokba az Apple első okosórája, a tavaly leleplezett Apple Watch, amiről még most sem tudni minden részletet, azt viszont borítékolják a szakemberek, hogy az új Apple-kütyü megjelenése drámaian felturbózza majd a piacot.

Időközben azért a kínai másológépezet sem ül a babérjain, a Xiaomi már most több mint egymillió darabott el saját okos karkötőjéből, a Mi Bandből. Ez egy olyan okos karkötő, amin még kijelző sincs, tehát az időt sem képes mutatni, de a hozzá kapcsolt készüléken keresztül azért tud riasztani, ébreszteni és van benne lépésszámláló vagy pulzusmérő.



Csörög a laptopom, ha hívnak Androidon

Egy szuper ingyenes app összekötni az összes mobil kütyüjét az összes számítógépével. Kötelező letöltést ajánlunk.

Irigyli, hogy az iPhone-t és Macet használó ismerősei a laptopjukról is tudják birizgálni a mobiljukat? Egy hasonló megoldásra Android és Windows között is lehetőség van: a Pushbullet nevű ingyenes app összeköti az összes mobil kütyüjét a lakás összes számítógépével.

Csörög a laptop, biztosan hív valaki

A Pushbullet honlapján az összes elérhető platformot listázzák: létezik Windowsra telepíthető PC-s program, Chrome, Firefox és Opera böngészőbe telepíthető bővítmény (ez rendszerfüggetülen), illetve Android és iOS-re való kiadás. Külső, alternatív fejlesztésű app a szolgáltatáshoz Windows Phone-ra és Blackberryre is létezik.

Így jelzi a bejövő hívást a PC-n az app

Én egy androidos telefonnal, egy Windows 8.1-es PC-vel és egy iPad Mini 2-vel teszteltem a képességeit, ami nem csak három különböző eszközt, de három platformot is jelent.

Pofonegyszerű belőni a programot, be kell lépni használatához a Google-fiókunkkal, és azonos wifihálózatra kell kapcsolódni velük. Ezután ha a Pushbullet aktív a mobilunkon, akkor az SMS-ekről és hívásokról a PC képernyőjén is értesítést kapunk.

Vége az idétlen pötyögésnek

Az Apple gyári megoldásával ellentétben a Pushbullettel egyelőre nem tudunk telefonálni a PC-nkről, hiába van azon mikrofon. Viszont elég rákattintani a program ikonjára, rögtön felkínálja a telefon kontaktlistáját, és az érintőképernyő helyett kényelmesen megírhatjuk az SMS-t a számítógépen.

Átküldene egy linket, képet vagy jegyzetet, esetleg egy vicces linket PC-ről a tabletre, vagy iPhone-ról az androidos telefonra? Erre való a Pushbullet Push funkciója - sajnos a fájlok egyelőre legfeljebb 25 megabájtosak lehetnek - ekkora méretbe dokumentumok és fotók, kisebb mp3-ak férnek bele. Sajnos az iOS-es app tudása még nem teljes, az egyelőre nem közvetíti a hívásinformációkat, csak fájlokat és linkeket tud fogadni és küldeni.

Ez még így is marha hasznos: meg lehet írni a bevásárlólistát a számítógépen, majd egy gombnyomással átküldeni indulás előtt a mobilra. Ugyanez igaz a számítógépen megkapott címekre, amiket elég átdobni a telefonra, ott pedig már egyszerű megnyitni a Google Térképben.



Kiszúr a nyerészkedő iPhone-osokkal az Apple

Újonnan életbe lépő európai uniós fogyasztóvédelmi szabályok miatt az Apple január elsejétől változtatásokat eszközölt az App Store-jában. Az iPhone-ról és iPadről elérhető alkalmazásboltban vásárolt appok árát az európai felhasználók két héttel a vásárlást követően visszakérhetik.

Ez valóban működik, bár a visszatérítést nagyon bonyolult módon lehet megigényelni, tesztelőnk az utóbbi két hétben két darab app árát is visszautalta az Apple nagyjából 2500 forint összértékben.

Megszívja, aki minden app árát visszakéri

A két hetes határidő visszaélésekre is lehetőséget ad, ennyi idő alatt egy teljes játékot is végig lehet játszani a telefonon, majd visszakérni az árát.

Úgy tűnik, az Apple sem akarja elveszíteni fontos bevételi forrását, az iDownloadBlog beszámolója szerint ugyanis ha valaki túl sok app árát kéri vissza, az App Store rendszere bekeményít.

Tudomásul veszem, hogy nem leszek jogosult elállásra

A blog szerzője összesen negyven dollár értékben vásárolt be appokból, majd elkezdte visszakérni azok árait. Nagyjából 25 dolláros értékhatár elérése után az Apple az új appok telepítésekor egy új ablakban hívta fel figyelmét vásárlási lehetőségeire.

A tömeges visszaigénylés után egy angol nyelvű üzenet jelent meg a vásárlás leokézása előtt: "Tudomásul veszem, hogy ha a Vásárlás gombra bökve letöltöm ezt az alkalmazást, nem leszek jogosult tizennégy napon belül a vásárlástól való elállásra." Az így letöltött appok árát a felhasználó már nem kérhette vissza.

Az Apple egyik brit képviseletének felhasználási feltételei között egyébként külön említik is ezt a lehetőséget. Az ebben foglaltak szerint nem lehet utólag elállni a digitális javak vásárlásától abban az esetben, ha a vásárlás jóváhagyásakor a felhasználó lemondott erről a jogáról.



Így szabadíthatod ki a túszul ejtett SMS-eket az Apple karmaiból

Az Apple számos hasznos szolgáltatással kedveskedik azoknak a felhasználóknak, akik valamelyik iPhone vagy iPad használata mellett döntenek, itt van például a több tízmillió felhasználóval rendelkező iMessage, mellyel akár SMS-ek is küldhetők, méghozzá teljesen ingyen. Sajnos a kényelmes, és kétségtelenül költségtakarékos módszernek van egy apró szépséghibája: ha a felhasználó egyszer úgy dönt, hogy búcsút int az Apple-nek (akár csak ideiglenesen), jó eséllyel soha többé nem kap SMS-eket más iPhone-felhasználóktól, függetlenül az új készülék típusától.

A hiba - aminek létezéséről az Apple egyébként május óta tud, és ami miatt már per is indult a cég ellen - abból adódik, hogy az Apple az iMessage-regisztrációt követően az összes kimenő SMS-t az iMessage-rendszerén keresztül továbbítja, ebből a rendszerből pedig a jelek szerint nem olyan egyszerű kikerülni. Mivel az SMS-továbbítás igazából telefonszámhoz, nem pedig eszközhöz kötődik, ezért az iPhone-cserét követően utólag csak az Apple ügyfélszolgálata tudott segíteni az ügyben, mostantól azonban elég az alábbi deregisztrációs oldalra ellátogatni és megadni a szükséges adatokat, majd az SMS-ben kapott kódot az ott található mezőbe beírni.

Ennél sokkal kézenfekvőbb és egyszerűbb módszer, ha a tulajdonos kellően körőltekintő, és a készülék menüjében még azelőtt kikapcsolja az iMessage szolgáltatást, mielőtt kivenné a SIM-et az iPhone-ból, és átrakná egy androidos telefonba, vagy más, tetszőleges mobilba. A művelet a beállítások/üzenetek menüpont első opciójával végezhető el.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek