Az Apple számos hasznos szolgáltatással kedveskedik azoknak a felhasználóknak, akik valamelyik iPhone vagy iPad használata mellett döntenek, itt van például a több tízmillió felhasználóval rendelkező iMessage, mellyel akár SMS-ek is küldhetők, méghozzá teljesen ingyen. Sajnos a kényelmes, és kétségtelenül költségtakarékos módszernek van egy apró szépséghibája: ha a felhasználó egyszer úgy dönt, hogy búcsút int az Apple-nek (akár csak ideiglenesen), jó eséllyel soha többé nem kap SMS-eket más iPhone-felhasználóktól, függetlenül az új készülék típusától.

A hiba - aminek létezéséről az Apple egyébként május óta tud, és ami miatt már per is indult a cég ellen - abból adódik, hogy az Apple az iMessage-regisztrációt követően az összes kimenő SMS-t az iMessage-rendszerén keresztül továbbítja, ebből a rendszerből pedig a jelek szerint nem olyan egyszerű kikerülni. Mivel az SMS-továbbítás igazából telefonszámhoz, nem pedig eszközhöz kötődik, ezért az iPhone-cserét követően utólag csak az Apple ügyfélszolgálata tudott segíteni az ügyben, mostantól azonban elég az alábbi deregisztrációs oldalra ellátogatni és megadni a szükséges adatokat, majd az SMS-ben kapott kódot az ott található mezőbe beírni.

Ennél sokkal kézenfekvőbb és egyszerűbb módszer, ha a tulajdonos kellően körőltekintő, és a készülék menüjében még azelőtt kikapcsolja az iMessage szolgáltatást, mielőtt kivenné a SIM-et az iPhone-ból, és átrakná egy androidos telefonba, vagy más, tetszőleges mobilba. A művelet a beállítások/üzenetek menüpont első opciójával végezhető el.