Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Bezárnak a mozik vasánap? Itt a megoldás!

Lehet, hogy jövő tavasztól kellemetlen meglepetésben lesz része azoknak, akik kisebb-nagyobb társasággal felkerekednek, hogy beüljenek a jól bevált moziterembe. Könnyen lehet ugyanis, hogy akárcsak a bevásárlóközpontoknak, úgy a moziknak is zárva kell tartaniuk vasárnap - de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne összejönni egy kis közös mozizásra otthon.

A kellően nagy kanapé és tévé, valamint a sok száz wattos házimozi-hangrendszer mellé már csak a tartalom, vagyis maga a film hiányzik. De szerencsére egyre több tévészolgáltató kínál ma már egész nézhető filmeket az ügyfeleknek akár egyszeri kölcsönzési díjért, vagy havi előfizetési díjért cserébe.

A két legnagyobb szolgáltatónál, a UPC Magyarországnál és a Magyar Telekomnál egyaránt létezik ilyen online téka, illetve újabban a Telenor is csatlakozott a körhöz a MyTV szolgáltatással, amihez most már tévéokosító kütyüt (Google Chromecast) is lehet vásárolni.

A tékák használatának egyik legfontosabb feltétele, hogy az adott cég előfizetői legyünk, bár ezt a korlátot a Telekom állítólag hamarosan leküzdi, így mindenki kölcsönözhet majd filmet a szolgáltató online tékájából. A Telekomnál egyszeri kölcsönzési díjért és havi díjas rendszerben egyaránt lehet filmeket kikölcsönözni, melyek a kölcsönzési időtől számítva többnyire egységesen 2 napig korlátlanul megnézhetők.

A UPC-nél a cég online videotékája egyelőre kizárólag az előfizetéshez tartozó beltéri egységeken keresztül érhető el. Újdonság viszont, hogy az ügyfelek mostantól havi előfizetéses rendszerben (SVOD) is kölcsönözhetnek filmeket - ehhez a MyPrime szolgáltatást kell keresni a távirányító "on demand" gombjának megynomása után.

A Telenor Magyarországnál értelemszerűen nincsenek beltéri egységek és távirányítók, azaz mégis, hiszen a MyTV esetében az okostelefon a távirányító és a műsorújság, a tévébe dugható aprócska Google Chromecast kütyü pedig a beltéri egységet helyettesíti.

A Telenor tékájával kapcsolatban egyelőre még érezhető azért némi űr, már ami a tartalmi kínálatot illeti. A Telekomnál és a UPC-nél egész jó filmeket is találni, a MyTV viszont láthatóan inkább a sorozatokra hajt, azok közül sem feltétlenül a legjobbakra.

Online elérhető videotékát nem csak tévészolgáltató, hanem tévécsatorna is üzemeltet, bár az HBO VoD-szolgáltatása, az HBO Go használatához is elő kell fizetni valamelyik tévészolgáltatónál az HBO csomagokra. Cserébe viszont a csatornán sugárzott filmeket akkor nézhetjük meg, amikor nekünk tetszik.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.



Semmi nem állhat a Netflix útjába

Az online videotékák népszerűsége egyre elképesztőbb méreteket ölt, saját bevallásuk szerint olykor még maguk az üzemeltetők is meglepődnek azon, milyen sokan kölcsönöznek ki pár kattintással egy-egy sorozatrészt vagy egy egész estés mozifilmet a számítógépükön, okostelefonjukon, tabletjükön és mindendéle más kütyükön keresztül.

Úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb ilyen online téka, a hosszú évekkel ezelőtt egy futárszolgálat és DVD-kölcsönző házasításából létrejött amerikai Netflix elhatározta, hogy végérvényesen letarolja a nemzetközi piacot, így ma már többek közt 13 európai országban van jelen a cég, és tervezi, hogy újabb országokba, így például Magyarországra is beteszi a lábát - talán már jövőre.

Az idén őszi terjeszkedésnek köszönhetően a Netflixnek idén év végére a korábbi, 14 milliós becslést jóval felülmúlóan, már körülbelül 17 millió nemzetközi előfizetője lesz (akik havonta 7-9 dollár, vagy ugyanennyi eurót fizetnek a szolgáltatásért cserébe). A cég illetékesei szerint idén főleg Latin-Amerikában volt elképesztő mértékű a növeledés, dacára a nem kifejezetten kedvező pénzügyi-gazdasági körülményeknek.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek