Hol vannak már azok az idők, amikor a Nokia 3310-essel majdnem egy egész héten keresztül könnyedén elvoltunk és közben eszünkbe se nagyon jutott a töltő? Az érintőképernyős mobilokkal nemcsak a tengernyi alkalmazás, szuper kamerák, sokmagos processzorok ideje jött el, hanem az egy nap alatt lemerülő akkumulátorok kora is. A Lenovo S860-as modellje pontosan ebben szeretne segíteni azzal, hogy egy eszméletlen kapacitású, 4000 mAh-s akkuval rendelkezik.

Leírom mégegyszer: n-é-g-y-e-z-e-r  m-i-l-l-i-a-m-p-e-r-ó-r-a.

A gyártó nem kevesebbet ígér, mint hogy ez a brutális energiaforrás akár három napig is bírja a gyűrődést, de mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy én azért egy kicsit mást tapasztaltam. Teljesen átlagos hívásmennyiség (napi 6-7, kb. 5 perces hívás), a net aktív használata, csetelés és némi fotózás mellett az S860-os három helyett inkább két napig bírta nagy biztonsággal egy feltöltés mellett, a három nap maximum úgy lehet meg, ha a fél telefont lekapcsolja az ember, de az S860 onnantól kezdve nem ér sokkal többet, mint a fentebb említett Nokia 3310.

A telefonra a különleges akkumulátor alaposan rányomja a bélyegét, mivel ettől az egész kütyü egyből 190 grammot nyom, ami a megboldogult Nokia Kommunikátorok tömegét idézi. Az 5 colos kijelzővel ellátott mobil meglehetősen vaskos és nehéz teremtés lett tehát, de ez az egyetlen kompromisszum, amit be kell vállalni az átlagosnál jóval hosszabb akkumulátoridő érdekében.

Ha nem lenne a 4000 mAh-s akku, akkor valószínűleg ez a poszt sem született volna meg, mivel minden egyéb területen egy közepes képességű, bár jó anyagokat használó telefonról beszélünk. A fémes borítású, házilag nem levehető hátlap kifejezetten jó minőségű, a SIM kártyákat (mivel Dual SIM rendszerű mobilról van szó) is a mobil oldalán található kis tálca kicsalogatása után helyezhetők be.

A készüléken futó Android kicsit elüt az eredetitől, mert a Lenovo egyedi ikonokkal, menüelemekkel ruházta fel, sőt, több saját alkalmazást is előretelepítettek a mobilra a kínaiak. A teljesítmény pedig elfogadható, még akkor is, ha az S860-ban egy mezei négymagos processzor teszi a dolgát. A 8 megapixeles kamerától nem szabad csodát várni, de azért napos időben egész jó képeket lehet lőni vele.

A Lenovo S860 a fentiek alapján leginkább annak ajánlott, aki nem idegenkedik a megszokottnál jóval nehezebb és vaskosabb mobiltól, viszont nagyon utálja a készülékét naponta tölteni, vagy szeretné, hogy egy napot minden körülmények között (akár extrém használat mellett is) kibírjon a mobil. Aki ezeket a feltételekkel elfogadja, az egy masszív felépítésű, igényes anyagokból összerakott, szép kijelzővel ellátott telefont kap az S860 személyében.