Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Kiszúr a nyerészkedő iPhone-osokkal az Apple

Újonnan életbe lépő európai uniós fogyasztóvédelmi szabályok miatt az Apple január elsejétől változtatásokat eszközölt az App Store-jában. Az iPhone-ról és iPadről elérhető alkalmazásboltban vásárolt appok árát az európai felhasználók két héttel a vásárlást követően visszakérhetik.

Ez valóban működik, bár a visszatérítést nagyon bonyolult módon lehet megigényelni, tesztelőnk az utóbbi két hétben két darab app árát is visszautalta az Apple nagyjából 2500 forint összértékben.

Megszívja, aki minden app árát visszakéri

A két hetes határidő visszaélésekre is lehetőséget ad, ennyi idő alatt egy teljes játékot is végig lehet játszani a telefonon, majd visszakérni az árát.

Úgy tűnik, az Apple sem akarja elveszíteni fontos bevételi forrását, az iDownloadBlog beszámolója szerint ugyanis ha valaki túl sok app árát kéri vissza, az App Store rendszere bekeményít.

Tudomásul veszem, hogy nem leszek jogosult elállásra

A blog szerzője összesen negyven dollár értékben vásárolt be appokból, majd elkezdte visszakérni azok árait. Nagyjából 25 dolláros értékhatár elérése után az Apple az új appok telepítésekor egy új ablakban hívta fel figyelmét vásárlási lehetőségeire.

A tömeges visszaigénylés után egy angol nyelvű üzenet jelent meg a vásárlás leokézása előtt: "Tudomásul veszem, hogy ha a Vásárlás gombra bökve letöltöm ezt az alkalmazást, nem leszek jogosult tizennégy napon belül a vásárlástól való elállásra." Az így letöltött appok árát a felhasználó már nem kérhette vissza.

Az Apple egyik brit képviseletének felhasználási feltételei között egyébként külön említik is ezt a lehetőséget. Az ebben foglaltak szerint nem lehet utólag elállni a digitális javak vásárlásától abban az esetben, ha a vásárlás jóváhagyásakor a felhasználó lemondott erről a jogáról.



A mobilod is lehet Charlie

A múlt heti tragédia óta ellepte a világot a "Je suis Charlie" felirat. Az emberek ezzel fejezik ki szolidaritásukat az áldozatokkal és családjaikkal, illetve ezzel jelzik, hogy elítélik a történteket, és kiállnak a szólás- és sajtószabadság eszméje mellett.

Időközben néhány mobilos fejlesztő is belevetette magát a témába, ennek köszönhetően az okostelefonoddal is jelezheted, ha úgy érzed, "te vagy Charlie". Ha Androidos mobilod van, akkor letölthetsz rá például egy ilyen egyszerű, animált Je suis Charlie háttérképet.

IPhone-ra sajnos nem találtam hasonló háttérképes tartalmat, de lehetséges, hogy hamarosan elérhető lesz, és már csak jóváhagyásra vár. Az Apple-nél ugyanis elég szigorú jóváhagyási folyamaton mennek keresztül az alkalmazások.

Ezért is számít nagy szónak, hogy volt olyan, kapcsolódó app, amit egy órán belül ellenőriztek és jóváhagytak, miután a fejlesztők egyenesen Tim Cooknak, az Apple vezérigazgatójának írtak e-mailt.

Ez a Je Suis Charlie alkalmazás (Androidra is letölthető innen), aminek annyi a funkciója, hogy a "Charlie"-k bejelölhetik magukat benne egy térképen. Talán kevésnek tűnhet, de ezzel mutathatják az emberek a támogatásukat és a világméretű összefogást.



(Az alkalmazások természetesen ingyenesek és reklámmentesek, a fejlesztők nem akarnak pénzt keresni az ügyön.)



Alkalmazások újévi fogadalmakhoz

Te is tettél valamilyen ígéretet magadnak azzal kapcsolatban, hogy 2015-ben valamit jobban csinálsz majd, mint eddig? Netán már nem is emlékszel rá? Az akaraterőt semmi sem pótolhatja, de az elszántságot és a terv kivitelezését megerősítheti egy-két hasznos kiegészítő. Következzen néhány remek példa arra, hogyan segíthet a fogadalmad betartásában az okostelefonod, illetve néhány mobilos alkalmazás.



1. Diétához
Tavaly már írtam a Kalóriabázisról, ezért annál bővebben nem részletezem, hogy ezen az oldalon a bevitt és elédetett kalóriamennyiségedet és az elért eredményeidet tudod rögzíteni és nyomon követni. (Ez számít a címben említett +1 alkalmazásnak, mivel okostelefonos app nincs hozzá, de az oldaluk mobilos változata nagyon jól használható.) A hét elején egyébként kicsit belassult az oldal, nagyon lassan működött, nem bírta a hirtelen jött nagy forgalmat, de mára már orvosolták a problémát. Ha mindenképpen mobilos alkalmazást keresel, akkor a MyFitnesspalt ajánlom, innen letöltető mind a négy nagyobb mobilplatformra.

2. Sportoláshoz
Egy jó okostelefonos alkalmazással profi módon nyomon követheted, mennyit mozogtál, milyen intenzitással, és mennyit fejlődtél az adott sportban. Ilyen például a Androidra, BlackBerry-re, iPhone-ra és Windows Phone-ra is elérhető Endomondo, amit a legtöbben a futáshoz vagy biciklizéshez használnak, de rengeteg különféle beltéri vagy kültéri sporttevékenységet lehet vele rögzíteni. Képes mérni a megtett távot és a sebességet, és ha kéred, még biztat és dicsér is téged a mozgás közben. Ráadásul a frissen szerzett eredményeidet egy kattintással megoszthatod Facebookon is. (Ez fontos lehet azoknak, akiknek kell a motiváció a barátaiktól, vagy akik tartanak attól, hogy az edzésük nem ér semmit, ha nem írják ki Facebookra, és nem töltenek fel hozzá edzőtermi öltözőben fotózott szelfit. :))



3. Leszokáshoz
A leszokás a dohányzásról talán még nehezebb, mint a lefogyás, hiszen itt egyetlenegy megingáson is elbukhat a dolog. Egy "csak kipróbálom, hiányzik-e még!" felkiáltással elszívott cigarettát a legtöbb esetben újabb szálak követnek, mert újra előjön a függőség. Míg a gyenge pillanatban elfogyasztott francia krémes nem feltétlenül eredményezi azt, hogy azonnal visszaszokunk a finomított cukrokra.
Éppen ezért olyan appot ajánlanék, ami nem tűri a megingást. (Létezik ugyan olyan app is, ami a szokásaid alapján tervet állít össze arra vonatkozóan, hogyan csökkentheted a napi mennyiségedet fokozatosan. De még nem találkoztam emberrel, akinek ez bevált volna.)

A QuitNow-ban megadhatod, mennyit dohányzol (dohányoztál), mennyibe kerül a cigid, és mikor hagyod (hagytad) abba. Ezután az app számolja a leszokásod óta eltelt időt, a kihagyott cigik számát, és a megtakarított pénzt. Azt is megnézheted, hogy az egészségi állapotod mennyivel javult, és az elért "mérföldköveket" is gyűjtheted, mint egy játékban. Szintén elérhető mind a négy nagyobb mobilos oprendszerre.



4. Hatékonyabb munkához
Ha az a célod, hogy jobban, koncentráltabban, hatékonyobban tedd a dolgod, akkor érdemes kipróbálnod a Pomodoro módszert. Ennek röviden annyi a lényege, hogy 25 percig dolgozol, aztán 5 perc szünetet tartasz. (Ha hosszabban érdekel, miért válik be nagyon sok embernél, keress rá, van már sok cikk a témában magyar nyelven is.)
Ehhez az egyszerű, de nagyszerű módszerhez is vannak egyszerű, de nagyszerű alkalmazások, amikkel kiválthatod a mezei konyhai időzítőt. Én a Pomodroidot használom, amibe feladatokat is rögzíthetek, és új szintekre léphetek, ha újabb adag 25 perces periódusokat csinálok végig. A Pomodroido csak Androidra érhető el, mint ahogyan a neve is sugallja, de bármilyen okostelefont is használsz, biztosan találsz hasonló, ingyenes appot az alkalmazásboltodban, ha beütöd a Pomodoro keresőszót.



5. Feledékenység ellen
Összeszedettebb élethez is van javaslatom: egy jó to-do lista app. Csak egyszer ne felejtsd el felírni a fontos dolgokat, utána már biztosan nem maradnak ki. A ColorNote-ot ajánlom, amiben színek szerint csoportosíthatod a különböző területekhez tartozó teendőidet (például munka, család, barátok, vagy reggel, délelőtt, stb). Az egyes feladatokat kipipálhatod, ez alap, és természetesen ismétlődő vagy egyszeri emlékeztetőket is beállíthatsz hozzájuk, illetve a telefon status bar fejlécébe is rögzítheted a lista ikonját, hogy mindig szem előtt legyen. Nincs az a teendő, ami így megmenekülhetnek előled! A ColorNote csak Androidon használható, de hasonló funkciókat találsz a Todoist programban, amit Androidra, BlackBerry-re, iPhone-ra és Windows Phone-ra is letölthetsz.

Bármit is fogadtál meg az új évre, sok sikert és rengeteg kitartást hozzá!



Ezt kell tudni a kínai Apple-ről

Vannak a távközlési iparágnak olyan szereplői, akikről pár évvel ezelőtt azt sem tudtuk, hogy léteznek, mára azonban egyértelműen ránőttek a nagy öregek fejére, és ha már úgyis ott jártak, jól be is vertek nekik egyet. Ezekben a cégekbeb többnyire közös, hogy mindannyian Kínából indultak világhódító útjukra, felívelésüket pedig bármelyik üsökös megirigyelhetné. Jó lesz, ha megjegyezzük a nevüket, például azt, hogy Xiaomi. De vajon kik ők, és honnan indultak?

A Xiaomi története mondhatni klasszikus kínai sikertörténet. Vagyis egy szép, augusztusi napon, nagyjából öt évvel ezelőtt létrejött egy cég a világ legnépesebb országában arra, hogy lemásolja a nagy nyugati márkák kütyüit és olcsón árulja, elsősorban a helyieknek, illetve a térségben lakó, az amerikaihoz vagy az európaihoz alig mérhető fizetőképes kereslettel rendelkező országoknak. Ehhez még adott egy nyilvánvalóan Steve Jobs komplexusban szenvedő vezető, Lei Jun, aki ennek ellenére éppen az Apple-ével ellentétes üzleti modellt tervelt ki cégének.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a Xiaomi telefonok szinte anyagáron, illetve minimáis haszonnal kerülnek forgalomba, cserébe viszont egy-egy modell kifutási ideje hosszabb. Emellett a Xiaomi csak online értékesít, illetve gyakorlatilag nem költ reklámra, helyette a termékek népszerűsítését a fogyasztókra bízza, vagyis a Xiaomi-kultusz gyakorlatilag szájhagyomány útján terjed.

Mindez olyannyira jól működött az elmúlt években, hogy a kínai vállalat mára a világ harmadik legnagyobb okostelefon-márkájává vált, olyan cégeket utasítva maga mögé, min az LG vagy éppen a Sony. Mindezt tette úgy, hogy csak 2014-ben lépte át Kína határát, ahol egyébként mostanra az ország legértékesebb elektronikai vállalatává nőtte ki magát, olyan helyi óriásokat is komolyan megszorongatva, mint a Lenovo.

Rossz hír a Samsung, a Sony, az LG vagy éppen a Microsoft számára, hogy a kínai Apple-től idén alighanem már a világon semmi nem menti meg a nyugati piacokat, a Xiaomi ezzel együtt 2015-ben már százmillió eladott okostelefonnal kalkulál. A tavalyi 61 millió után.



Feltöltőkártyásoknak is jön a 4G

A tavalyi év egyik legnagyobb dobása a hazai mobilkommunikációban a 4G/LTE hálózatok bővítése volt, aminek köszönhetően még több előfizető számára vált elérhetővé a gyors, de legalábbis akadásmentesebb mobilnet. A 4G-használat tehát felfutóban, és nem kérdés, hogy idén még jobban begyorsul a növekedés, például azért, mert rövidesen már a feltöltőkártyások is elérhetik majd a szolgáltatást.

Míg a 4G/LTE tavaly ilyenkor még jóformán úri huncutság volt csupán, idén márciusban már a dominós ügyfelek is használhatják majd a Telekomnál a gyors, nagy lefedettségű szolgáltatást, feltéve ha igénybe vesznek valamilyen adatopciót a csomagjuk mellé (vagy az már eleve tartalmaz mobilnetet), és a készülékük egyébként 4G-képes.

A szolgáltató ettől az időponttól az összes kurrens Domino csomagnál engedélyezi a 4G-elérést, vagyis a Domino Surf, Domino 5, Domino Web és a Domino NetPlusz adatopciók használói egyaránt megkapják a hozzáférést az új technológiához. Ráadásul ehhez a legtöbb esetben semmit nem kell csinálniuk, nincs szükség a beállítások módosítására, netán SIM-cserére, vagy a szerződés újrakötésére.

A Telekom csaknem ötmillió mobilos ügyfelének jelenleg még mindig megközelítőleg mintegy fele feltöltőkártyás, vagyis a változással alsó hangon néhány százezer új 4G-felhasználója lehet a vállalatnak. A cég egyébként legutóbb tavaly októberben közölt a 4G-s ügyfélbázist illetően számokat, akkor 320 ezer 4G-használóról számolt be a Telekom, de tekintve, hogy a karácsonyi készülékkínálatban szereplő okostelefonok szinte kivétel nélkül 4G-képesek voltak, ez a szám mára akár a félmilliót is átléphette.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek