Az online videotékák népszerűsége egyre elképesztőbb méreteket ölt, saját bevallásuk szerint olykor még maguk az üzemeltetők is meglepődnek azon, milyen sokan kölcsönöznek ki pár kattintással egy-egy sorozatrészt vagy egy egész estés mozifilmet a számítógépükön, okostelefonjukon, tabletjükön és mindendéle más kütyükön keresztül.

Úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb ilyen online téka, a hosszú évekkel ezelőtt egy futárszolgálat és DVD-kölcsönző házasításából létrejött amerikai Netflix elhatározta, hogy végérvényesen letarolja a nemzetközi piacot, így ma már többek közt 13 európai országban van jelen a cég, és tervezi, hogy újabb országokba, így például Magyarországra is beteszi a lábát - talán már jövőre.

Az idén őszi terjeszkedésnek köszönhetően a Netflixnek idén év végére a korábbi, 14 milliós becslést jóval felülmúlóan, már körülbelül 17 millió nemzetközi előfizetője lesz (akik havonta 7-9 dollár, vagy ugyanennyi eurót fizetnek a szolgáltatásért cserébe). A cég illetékesei szerint idén főleg Latin-Amerikában volt elképesztő mértékű a növeledés, dacára a nem kifejezetten kedvező pénzügyi-gazdasági körülményeknek.

Tény, hogy a szolgáltatás erősen rá van utalva a banki infrastruktúrára (a Netflix, és hasonló tékák havi díját ugyanis leginkább bankkártyával szokás kifizetni), emellett értelemszerűen a gyér szélessávú internet-ellátottság is gátat szabhat egy online videotéka terjedésének.

A növekedéshez éppen ezért ideális terep lehet Európa, ahol a nyugat-európai régió mellett már keleten is megvetették a lábukat a havi díjas rendszerben (SVOD) és az eseti kölcsönzési díjjal (VOD) dolgozó online videotékák. Más kérdés, hogy a Netflix, és más nemzetközi szolgáltatók egységes árstruktúrája mennyire működik azokon a piacokon, melyeken a fizetőképes kereslet jóval alacsonyabb a nyugat-európai vagy az észak-amerikai átlagnál.

Emellett az sem mellékes szempont, hogy egyes kelet-európai országokban a nyelvi elszigeteltség máig komoly belépési korlátot jelent a hasonló szolgáltatásoknak, vagyis csak akkor működik jól egy online téka, ha a kínálat nagy része szinkronosan, vagy legalább feliratosan elérhető - ez a jellegzetesség a magyar piacra hatványozottan igaz lehet.

A Netflix kelet-európai megjelenésének azonban várhatóan ez sem fogja már útját állni, ez pedig az otthonról, kényelmesen kikölcsönözhető videók választékának számottevő bővüléséhez vezethet.