Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Itt az angliai magyarok mobilszolgáltatója

Kifejeztetten Nagy-Britanniában élő magyaroknak célzott mobilszolgáltatást jelentett be a hétvégén a NordTelekom Nyrt, melyben leginkább az az érdekes, hogy a cégnek még itthon sincs mobilszolgáltatása, külföldön viszont angol és magyar hívószámot is ad a mobilos előfizetőinek - derül ki a szombaton kiadott sajtóközleményből.

Egy hasonló megoldás megjelenése csak idő kérdése volt, hiszen a piaci rés nem elhanyagolható méretű, és az egyre számosabb magyar etnikumnak sajátos kommunikációs igényei vannak. Vagyis valahogy az otthon ragadtakkal is szeretnének kapcsolatot tartani, ami normál esetben, egy közönséges angol mobilelőfizetést használva meglehetősen költséges dolog. Ilyenkor ugyanis mindkét fél nemzetközi hívást tud csak kezdeményezni, ha pedig az angliai magyar egy magyarországi szolgáltató mobilelőfizetésével beszél az otthoniakkal, akkor pedig technikai szempontból roamingol, vagyis szintén többet fizet a kelleténél.

A Nordtelekom Mobile megoldása ezt a gordiuszi csomót gobozza ki, legalábbis félig-meddig azzal, hogy a szolgáltatól vásárolt SIM-en egy angol mobilszám mellett kicsörög egy +36-21 -es kezdetű, vagyis magyar körzetszámú szám is. Ez azért jó, mert az itthoniak magyar belföldi percdíjjal hívhatják a rokont vagy ismerőst, aki ezt a számot kizárólag hívásfogadásra tudja használni, ami így ráadásul egy fillérjébe sem kerül.

A szolgáltatás különböző összegekkel tölthető fel Nagy-Britanniában, és kedvezményes, Magyarországra irányuló hívásokat is lehet vele kezdeményezni (az angol mobilszámról). Az okostelefon-tulajok emellett egy alkalmazáson keresztül a Skype-hoz hasonlóan tudják VoIP-telefonáláshoz is használni az előfizetésüket, wifin lógva akár ingyenes percdíjjal.



Idén már mobillal is megvásárolható a karácsonyi ajándék

Éppen a legjobbkor, a karácsonyi bevásárlási szezon elején új, bank- és hűségkártya-helyettesítő szolgáltatással rukkolt elő a Magyar Telekom. Ez nem azt jelenti, hogy a cég mostantól banki üzletággal is rendelkezik, netán megvette a SuperShopot, csupán arról van szó, hogy elindult a MobilTárca szolgáltatás, amit a nevénél jobban szerintem semmivel sem lehet jellemezni, hiszem tényleg arról szól, hogy (virtuális) pénztárcát csinál az okostelefonból.

Ebben a pénztárcában képletesen éppúgy elhelyezhető bankkártya, vagy éppen hűségkártya, mint egy hagyományos pénztárcában, fontos érv viszont a mobil mellett, hogy bizonyos szinten biztonságosabb nálunk tartani, mint a pénztárcát. Ráadásul egyes kutatások szerint ma már előbb hagyjuk otthon a tárcánkat, mint a mobilunkat, vagyis egy olyan eszközről van szó, ami kvázi mindig velünk van.

Azért MobilTárcához jutni ma még nem olyan egyszerű, mint egy divatos bőr pénztárcához, az eleinte kissé komplexnek tűnő, több elemből álló szolgáltatás használatához ugyanis szükség van egy MobilTárca-képes okostelefonra (ezek listáját a Telekom weboldalán lehet megtalálni), valamint SIM-et is kell cserélni, ezt egyébként a Telekom szaküzletben ingyen elvégzik minden igénylőnek.



Lenovo S860: csak az jöjjön, aki bírja!

Hol vannak már azok az idők, amikor a Nokia 3310-essel majdnem egy egész héten keresztül könnyedén elvoltunk és közben eszünkbe se nagyon jutott a töltő? Az érintőképernyős mobilokkal nemcsak a tengernyi alkalmazás, szuper kamerák, sokmagos processzorok ideje jött el, hanem az egy nap alatt lemerülő akkumulátorok kora is. A Lenovo S860-as modellje pontosan ebben szeretne segíteni azzal, hogy egy eszméletlen kapacitású, 4000 mAh-s akkuval rendelkezik.

Leírom mégegyszer: n-é-g-y-e-z-e-r m-i-l-l-i-a-m-p-e-r-ó-r-a.

A gyártó nem kevesebbet ígér, mint hogy ez a brutális energiaforrás akár három napig is bírja a gyűrődést, de mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy én azért egy kicsit mást tapasztaltam. Teljesen átlagos hívásmennyiség (napi 6-7, kb. 5 perces hívás), a net aktív használata, csetelés és némi fotózás mellett az S860-os három helyett inkább két napig bírta nagy biztonsággal egy feltöltés mellett, a három nap maximum úgy lehet meg, ha a fél telefont lekapcsolja az ember, de az S860 onnantól kezdve nem ér sokkal többet, mint a fentebb említett Nokia 3310.



Tolmács helyett: Nyelvtanulás mobillal

Te is emlékszel még Franco Provolonéra, akit Sylvester Stallone alakított az Oscar című filmben? Sok vicces dolgot mondott, de ezek mellett volt egy remek szokása is: minden nap megtanult egy új szót. Ezt a példát te is követheted, ha úgy érzed, fejlesztésre szorul az idegennyelv-tudásod. Remek alkalmazásokat találhatsz hozzá okostelefonra, így tényleg bármikor, bárhol foglalkozhatsz vele napi néhány percet.

Szókincs, ami nincs

Ha a szókincsedet szeretnéd bővíteni, akkor a Szókártyák alkalmazás érdemes kipróbálni, ami angol és német nyelv tanulásához érhető el a Google Play áruházban. (Ilyen vagy hasonló app természetesen létezik iOS, Blackberry és Windows Phone platformokra is.)

Az alkalmazásban kategóriánként böngészheted az idegen nyelvű szavakat, és amiket még nem ismertél, elmentheted a „Tanulandó” szekcióba. A szavakat először mindig csak az egyik nyelven látod, a másik nyelven akkor jelenik meg a jelentése, ha ráböksz a képernyőn.

Saját szavakat is hozzáadhatsz, így akkor is a segítségedre lehet az app, ha más forrásból is tanulsz, vagy ha már túllépted azt a szintet, amit az alkalmazásban találsz. A legizgalmasabb rész persze a kikérdezés, itt tudod ellenőrizni a tudásodat.

Candy Crush helyett...

Ha nem csak szavakat szeretnél tanulni, hanem egy kicsit jobban elmélyednél a nyelvtanulásban, akkor a Duolingo-t ajánlom a figyelmedbe. Ez a program nem csak mobilapp formájában, hanem online felületen is elérhető, és mindenhol ingyenes. Ez egyébként egy közösségi finanszírozású projekt, amihez többek között Ashton Kutcher is hozzájárult. (Mivel ízléstelen lenne, ezért eltekintek attól az olcsó poéntól, hogy „Lányok, ide gyertek, Ashton Kutcher segít a nyelvtudásotok fejlesztésében!” Hopp, mégis leírtam…)

A Doulingo segítségével úgy tanulhatsz nyelveket, mintha egy számítógépes vagy mobilos játékkal játszanál: pontokat kapsz, életeid vannak, és szinteket léphetsz... Magyarul beszélők számára egyelőre még csak az angol nyelvleckék vannak, de ha tűrhetően tudsz angolul, akkor spanyol, dán, ír, francia, olasz, német, portugál és holland "kurzusok" közül is válogathatsz.

Természetesen ezek nem érnek fel egy intenzív nyelvtanfolyammal, de nem is igényelnek akkora befektetést sem az anyagiak, sem az energia és idő terén. Szóval bármikor belekezdhetsz. Hajrá!



Vakoknak segít egy új okostelefonos alkalmazás

Az okostelefonok - bár ez elsőre nemigen tűnik triviálisnak - a vakok és gyengénlátók számára legalább olyan hasznos kiegészítő eszközök lehetnek, mint a hallássérülteknek a különféle hallókészülékek. Amellett, hogy a legtöbb telefonra kiváló szövegfelolvasó appok léteznek, vannak olyan fejlesztések is, melyek a látássérültek számára a környezeti eligazodást teszik könnyebbé.

Az egyébként gyógyszerekben és gyógykészítményekben utazó Novartis legújabb, Androidra és iOS-re elérhető appja, a magyar fejlesztőcsapattól származó ViaOptaDaily pont ilyen. Az egyedi, megnövelt méretű ikonokból álló kezelőfelülettel ellátott alkalmazás egyik hasznos funkciója a színfelismerő, mely a kamera elé kerülő tárgy színét képes felismerni, és hangosan bemondani a látássérült számára, de ugyanígy a kamerára építve elérhető egy pénzfelismerő is, mely a bankjegyek címleteit olvassa fel.

Az alkalmazásban ezen felül található rezgő stopper, nagyító, illetve hangzó névjegyzék is, illetve az aktuális időjárást bemondó személyes időjárás-jelentő. Az alkalmazás egyetlen hátulütője, hogy bár magyar fejlesztés, magyar nyelven nem kommunikál

A ViaOptaDaily a működése során folyamatosan hanggal és rezgéssel jelez vissza az okostelefon tulajdonosának, emellett az app eleve többféle üzemmódban használható attól függően, hogy a felhasználó látáskárosodása mennyire súlyos.

A Novartis vakoknak és gyengélnlátóknak szánt okostelefonos alkalmazása letölthető a Google Play Store-ból és az App Store-ból.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek