Aki az elmúlt pár évet nem valamiféle technológiai karanténban töltötte, ahhoz valamilyen formában bizonyára eljutott már, hogy a mobiltelefóniában megérkeztünk a 4G-s korszakhoz. A tévé, az internet, a magazinok és az óriásplakátok ontják magukból a szupergyors (vagy hipergyors) mobilinternetről szóló reklámokat, különösen most, hogy mindegyik mobilszolgáltató alaposan odateszi magát ezen a téren. De miről is szól ez az egész valójában, miért jó a 4G az előfizetőknek, a szolgáltatóknak, a készülékgyártóknak, az államnak, tehát úgy általában véve mindenkinek? Ebben a posztban megannyi kínzó kérdésre megtalálhatod a választ.

Amikor nagyjából tíz évvel ezelőtt elindult a 3G (itthon ezt 2005-re lehet datálni), igazából senki nem tudta még, hogy mire is lesz jó az, hogy a telefonokon keresztül nem csak beszélgetni lehet majd, hanem adatot is küldeni/fogadni. Internetezésről akkor még szó sem volt, a mobilszolgáltatók helyette a videotelefonálási lehetőséggel kampányoltak. Aztán pár évvel később jöttek az okostelefonok, és jól felülírtak minden korábbi tervet, nem beszélve a számítógépekbe dugható apró, pendrive-szerű USB-s modemről, ami a vezetékessel összemérhető sebességű internetet csinált a notebookba, Wi-Fi nélkül.

Az előfizetőknek pedig egyre jobban megtetszett a kötetlen internetezgetés, jöttek az egyre jobb és fejlettebb okostelefonok, melyeken egyre több és jobb alkalmazás vált elérhetővé. Végül a mobilhálózatot használó okoskütyük egyszerűen túl sokan lettek (ráadásul a növekedési trend még távolról sem állt meg), vagyis elértük a 3G-s hálózatok határait, nagyjából úgy, ahogy egy napsütéses hosszú hétvégén az M7-es autópálya is erősen küzd a forgalom legyűrésével a Balaton irányába. A megoldás kézenfekvő: szélesebb autópályát kell építeni.