Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Ki mondta, hogy egy okosóra nem lehet divatos?

Az LG egyike azon cégeknek, melyek igazán komolyan veszik az okosórákat, és megpróbálnak elébe menni bizonyos trendeknek, még mielőtt az Apple jönne és letarolná az egész piacot saját megoldásával, az Apple Watch nevű kütyüvel. A koreaiak most egy igazán klasszikusnak tűnő darabról rántották le a leplet, jön a divatosan elegáns G Watch Urbane.

Tény, hogy az okosórákra eddig a legkevésbé sem úgy tekintett a nagyközönség, mint divatkiegészítőkre, vagyis akár a régi LG G Watch, akár a Moto 360 inkább volt valamiféle különleges kütyü, mint hagyományosabb vonalat követő, elsősorban a pontos idő mutatására fókuszáló eszköz. 

És lám, mit tesz egy kis kozmetikázás, az LG G Watch Urbane ugyanazzal a műszaki tartalommal egészen máshogy fest, mint az elődmodell, ad abszurdum az arany változatot még egy nő is hajlandó felvenni. Más kérdés, hogy az Android Weart futtató eszköz vékony női (és férfi) csuklón meglehetősen furán mutat, de legalábbis a több mint 1 centiméteres vastagság és a 4,5 centiméteres szélesség nem egy olyan eszközre utal, melyet elsősorban finom női karokra terveztek.

Az LG G Watch Urbane valamikor a tavaszi hónapokban jelenhet meg a boltok polcain - pont a legjobb időben ahhoz, hogy az új tavaszi-nyári ruhakollekcióhoz passzoljon.



Az Apple-re vár az okosóra-piac

Bár sokan állítják, hogy a legtrendibb kütyük közé tartoznak, az eddigi okosórák lehettek akármilyen okosak, jóformán senkinek nem kellettek. Nyilván ez azért így kissé túlzás, az viszont elég beszédes tény, hogy tavaly a Google platformját (Android Wear) használó okosórákból világszerte nem fogyott el egymillió darab. Ami globális léptékben nézve körülbelül a semmivel egyenlő.

Konkrétabban tavaly egy piackutató szerint nagyjából 720 ezer Android Wear eszköz fogyott, amivel együtt összesen 4,6 millió okos "karperecet" adtak el a gyártók - ezek az eszöközök az idő mutatásán túl alkalmasak például pulzus mérésére, de akár fényképezni és e-maileket olvasgatni is lehet velük. A piac két legsikeresebb modellje amúgy az LG G Watch és a Moto 360, ezekből utóbbit csak elvétve lehet kapni felénk.

Minden egycsapásra megváltozhat azonban áprilistól, ekkor kerülhet ugyanis a boltokba az Apple első okosórája, a tavaly leleplezett Apple Watch, amiről még most sem tudni minden részletet, azt viszont borítékolják a szakemberek, hogy az új Apple-kütyü megjelenése drámaian felturbózza majd a piacot.

Időközben azért a kínai másológépezet sem ül a babérjain, a Xiaomi már most több mint egymillió darabott el saját okos karkötőjéből, a Mi Bandből. Ez egy olyan okos karkötő, amin még kijelző sincs, tehát az időt sem képes mutatni, de a hozzá kapcsolt készüléken keresztül azért tud riasztani, ébreszteni és van benne lépésszámláló vagy pulzusmérő.



Heteken belül itt lehet a Microsoft okosórája

Most már úgy tűnik semmi nem ment meg minket attól, hogy újból karórákat kelljen hordanunk, vagy legalábbis valami olyasmit, hiszen egyre több cég vág bele a viselhető eszközök, egész pontosan az okosórák gyártásába. Ami már csak azért is vicces, mert amikor ugyanezek a cégek évekkel ezelőtt okostelefonok gyártásába fogtak, milliók tették le a karórájukat. A Microsofot egyszer már belebukott az okosóra-bizniszbe, most mégis újra próbálkozik, állítólag heteken belül jön a cég saját megoldása - amin nem Windows fog futni.

A Microsoft a hírek szerint elég régóta dolgozik azon a viselhető eszközön, amit valószínűleg még a karácsonyi szezonban piacra fog dobni, ezzel megelőzve az Apple-féle okosórát, a szeptemberben leleplezett Apple Watch-ot. A kütyün ugyanaz a csapat dolgozik, melyhez többek közt az Xbox 360 játékkonzolhoz fejlesztett Kinect mozgásérzékelős szenzor is kötődik, és az is biztos, hogy az óra nem csak a Microsoft saját rendszereivel lesz hajlandó kommunikálni, hanem iPhone-okkal és androidos telefonokkal is használható lesz éppúgy, mint a Windows Phone-os készülékekkel.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek