Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Nézhetsz, mint a moziban - bárhol, bármikor

A múlt héten azt jártuk körbe, hogy mit adnak nekünk az online zeneszolgáltatók. Most pedig a mozizáson és tévézésen a sor, ugyanis itt is lehetőségek egész tárháza áll az okostelefon- és tablettulajdonosok rendelkezésére. Nézheted az adást és a filmeket a tévé mellett mobilon, tableten, laptopon és asztali számítógépen, válogathatsz tévécsatornák és videotárak kínálatából, mindezekért fizethetsz a tévé- vagy a mobilszolgáltatódnál és az alkalmazásboltodban is. Illetve akad egy-két olyan szolgáltatás is, amiért még fizetned sem kell.

Kezdetnek például ingyen letöltheted a mobilodra a MinDig TV alkalmazását, amivel egyes tévéműsorok adását és egyes videókat ingyen nézhetsz meg. (A teljes csomagért azonban itt is fizetni kell.)

Ha úgy döntesz, a mobilszolgáltatódra bízod magad, mindhárom cégnél előtted áll a lehetőség. A Vodafone a múlt héten indította el "videótárát" Vodafone Red Mozi néven, a Telenornál és a Telekomnál pedig már egy ideje elérhető a MyTV és a TV GO, amelyekben a filmek és sorozatok mellett tévécsatornák műsorait is nézheted. Ezeket jellemzően pár ezer forintos havidíjért érheted el, amit a mobilszámláddal együtt kell fizetned. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy ezeket a tartalmak interneten keresztül érkeznek a telefonodra, vagyis ha ehhez a mobilnetedet használod, akkor nem árt növelni az adatkeretet, mert egy-egy videó erősen megdobja a forgalmat.



A Mozilla is felokosítaná a tévédet

Szeretnéd, ha okosabb lenne a tévéd, de inged-gatyád rámenne egy új készülék vásárlására, és különben is, a régi távirányítója nagyon a szívedhez nőtt? Semmi gond, manapság erre is van megoldás, a tévéhez csatlakoztatható különböző tévéokosító kütyük képében. Most éppen a Firefox böngészőről, illetve a Firefox OS mobil operációs rendszerről ismert Mozilla mutatott be egy ilyent.

A Matchstick pont úgy néz ki, mint egy USB-s pendrive, azzal a különbséggel, hogy nem a TV USB-csatlakozójába, hanem az egyik HDMI-bemenethez kell csatlakoztatni. A főként belépő szintű okostelefonokon már egy ideje megtalálható Firefox OS-t futtató kütyüre éppúgy másolgathatók alkalmazások, mint egy okostévére, vagy egy okosmobilra, csak a Matchstick-re nyilván nem fitnesszprogramot fogsz letölteni, hanem például valamilyen videós tartalmat biztosító szolgáltatás (pl. YouTube) appját.

A Mozilla tévéokosítója emellett az ígéretek szerint képes lesz egy okostelefon kijelzőjének a képét a tévére küldeni, ennek persze az a feltétele, hogy a készülék ezt az üzemmódot támogassa, de a modern okostelefonok ma már többnyire megugorják ezt a lécet. A Matchstick-hez megszólalásig hasonló tévéokosító kütyü egyébként a több mint egy éve elérhető, Google-féle Chromecast is, ami pont ugyanezen az elven működik, de egyelőre nem futott be zajos sikert, valószínűleg a korlátozott funkcióknak és az elérhető tartalom szűkösségének köszönhetően.

A Matchstick a tervek szerint januárban kerülhet a boltokba, Észak-Amerikában 25 dollárba fog kerülni, vagyis pusztán az árszempontokat figyelembe véve máris nyerésre áll a 10 dollárral drágább Google Chromecasttel szemben.



Mai tévéműsor: YouTube

Ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy egy internetes videomegosztó-szolgáltatás egyszer a tévéműsorokhoz mérhető nézettséget fog elérni a tévékészülékek egy részén? Pedig most úgy tűnik, pont ez a helyzet, mióta a YouTube ráköltözött a UPC beltéri egységeire, az előfizetők teljesen rákattantak. Egyesek szerint ennek az az egyenes következménye, hogy idővel senki nem néz majd hagyományos módon tévét, a tévéújságok hasábjai pedig hirtelen roppant egysíkúvá válnak majd.

Ha ez az idő még nem is jött el, az biztos, hogy a YouTube utat tört magának a tévékre, és ahol a nézők használhatják, ott szeretik is használni. A UPC kábeltévés előfizetői közül például 75 ezren használják rendszeresen azt az alkalmazást, amit a televíziós beltéri egységen keresztül érhetnek el május vége óta, a TV Apps platform részeként. Ráadásul nem ám csak egy Gangnam Style-nyi időt töltenek el a nézők a YouTube előtt, hanem annál sokkal többet: naponta átlagosan akár 45 percet!

Mindezt alighanem az magyarázza, hogy a tévé bizonyos szempontból még mindig sokkal alkalmasabb a hosszabb időtartamú videofogyasztásra, mint mondjuk egy okostelefon, ami rendelkezik a mobilitás összes előnyével és hátrányával. A UPC TV Apps YouTube-alkalmazása ráadásul barátja az okostelefonoknak, tableteknek és PC-knek, hiszen az eszközök összepárosítása után a hordozható kütyün nézett videót egy mozdulattal át lehet küldeni a tévé képernyőjére.

Vagyis kijelenthető, hogy hosszú távon ez (vagy valami ehhez hasonló, eszközöktől független videózásé) a jövő, de azért még a hagyományos tévéműsorok is húzzák majd egy darabig, de addig biztosan, míg a Barátok közt, vagy az esti híradó élőben nem lesz látható a YouTube-on.



Az évtized végére minden tévé az interneten lóg majd

A különféle okoskütyük közös kapcsolódási pontja - legyen szó okostelefonról, okostévéről vagy akár okosóráról -, hogy a működésükhöz többnyire valamilyen internetkapcsolatra van szükség. Internet nélkül a legokosabb okoseszköz is olyan, mint a Forma 1-es autó üzemanyag nélkül: vannak a kormányon szép színes gombok, amiket lehet nyomogatni, de abból biztosan nem lesz előzés a variante della roggia-ban.

Éppen ezért érdemes egy okostévét, vagy a hozzá csatlakoztatott kütyüt is internetre kötni, és egyre többen meg is teszik ezt a legfrissebb felmérések és előrejelzések szerint. Egy friss, 51 országot lefedő kutatás például azt prognosztizálja, hogy 2020-ra egymilliárd tévé csatlakozik majd közvetlenül vagy közvetetten az internetre, vagyis ennyi tévén jelenhet meg valamilyen internetes tartalom.

Az őrült fejlődés ütemét jól jelzi, hogy 2010-ben még csupán százmillió ilyen készülékről beszélhettünk (azért ez sem elhanyagolható mennyiség), idén év végén pedig már közelítjük a 350 milliót. Az egymilliárdos határ elérését java részben Kínának köszönhetjük majd, na meg persze annak, hogy manapság már tényleg minden, az otthoni szórakoztatóelektronikai rendszerbe kötött eszköz csatlakozik az internetre.

De mi keresnivalója van a tévének az interneten? Magától értetődik, hogy a nagy kijelzőn jobban mutatnak az internetes videók, a YouTube százhúsz centis képátlónál, nagy felbontásban alkalmas arra, hogy az egész család vagy baráti társaság élvezze. A vállalkozó kedvűek akár internetböngészőt is használhatnak a tévén, elérhetik rajta keresztül a Facebookot, vagy éppen Skype-olhatnak vele, ha éppen úgy tartja kedvük, és a tévékészülék, vagy a hozzá csatlakoztatott eszköz erre alkalmas. És persze ha az egész mögött ott az internet.



Öt okos funkció, nem csak okostévéken

Okostelefon, okosóra, okos kávéfőző, -porszívó, -tévé - az elektronikai gyártók manapság előszeretettel puffogtatják a sok okosságot, pedig a temérdek, varázslatosnak tűnő díszítőelem mellett évek óta vannak olyan hasznos (okos?) funkciói az általunk vásárolt tévéknek, melyek létezéséről lehet, hogy nem is tudtunk. Íme közülök öt, avagy best of butatévé.

Médialejátszó. A médialejátszó manapság még a legalapabbnak tekinthető, belépő szintő lapostévéken is ott van, vagy amin nincs ott, az már szinte nem is tévé, hanem inkább monitor.

Erre jó: Képeket, zenéket, jobb esetben videókat lehet vele a tévén megjeleníteni, lejátszani.

Ez kell hozzá: USB-n csatlakoztatott háttértár (pendrive, esetlgeg merevlemez), a fejlettebb modellek hálózatos lejátszást is támogatnak.

Fényérzékelő. Nem annyira alap még ma sem, de ez is jóval megelőzi az okostévék korszakát. A külső fényviszonyokat feltérképező tévéknek igazán az LCD-k megjelenése adott értelmet, mivel ezeknél a modelleknél a kép fényereje széles skálán és gyorsan változtatható.

Erre jó: Ha valaki nem csak este ül le a tévé elé, akkor mindig a napszaknak megfelelő képet ad a készülék. A funkció a szem mellett kíméli a pénztárcát is, hiszen az alacsonyabb fényerejű tévé kevesebb áramot fogyaszt.

Ez kell hozzá: fény vagy sötétség.

Digitális tuner. Mióta csak kapni lehet őket, a lapostévéket szinte kivétel nélkül ellátják az analóg mellett digitális tunerrel, ráadásul némelyik még műholdas adás vételére is képes önállóan, beltéri egység nélkül. Sőt, ma már egyes monitorokba is raknak ilyent a gyártók, ezzel nem kis identitászavart okozva szegény kijelzőnek.

Erre jó: A digitális tunerrel sokkal gyorsabban megtalálhatók és átrendezhetők a csatornák, mint az analóggal, plusz egy csomó olyan információt képes fogni, amit az analóg adással képtelenség lenne, ilyen például az elektronikus programkalauz. Meg persze jobb minőségű adást is lehet velük fogni, mint az analóg tunerrel.

Ez kell hozzá: Antenna, kábel, meg valamilyen, ezeken érkező digitális jel.

Egy távirányítós vezérlés. Na ez már kicsit bonyolultabb móka, de mégis talán az egyik legokosabb butafunkció. Ha egyszerre két-három eszköz is tanyázik a tévéállványon, az azt jelenti, hogy legalább ugyanennyi távirányítóval kell zsonglőrködni ahhoz, hogy működésre bírjuk őket. Tévedés! A HDMI-összeköttetésnek hála ugyanis kis túlzással az egész szórakoztatóelektronikai rendszer üzemeltethető egyetlen távvezérlővel, és nem csak okostévéken!

Erre jó: Képzeld el, hogy bekapcsolod a Blu-ray lejátszódat, ami automatikusan bekapcsolja a tévédet és az erősítődet, és mindkét eszköz egyből a megfelelő bemenetre vált. Vagy ha kikapcsolod a tévét, akkor minden csatlakoztatott eszköz automatikusan kikapcsol. Plusz a tévé távirányítójával tudod vezérelni a lejátszást, meg hangerőt. Jól hangzik, igaz?

Ez kell hozzá: HDMI-kábellel csatlakoztatott eszközök, melyek megfelelnek a HDMI-CEC szabványnak. A rendszernek mindegyik gyártó más márkanevet adott, hogy jól megkavarjanak vele mindenkit, de ez ne zavarjon össze, a funkciót keresd a tévéd menüjében, és ha még nincs bekapcsolva, próbáld ki.

Hangerőkiegyenlítés. Neked is eleged van az üvöltő reklámokból? Pedig nem is üvöltenek, mivel a tévécsatornákat ezért jól megbüntetnék. Mégis hangosabbnak tűnnek, mivel más a dinamikájuk, mint a film, vagy a sorozat hangjának, amit mindenki legnagyobb örömére megszakítanak a reklámblokkok. Ez ellen orvosság a hangerőkiegynelítés, vagy a dinamika normalizáló.

Erre jó: A PAMPERS MINDIG SZÁRAZON TARTJA A BABAPOPSIT!!! Helyett: A pampers mindig szárazon tartja a babapopsit.

Ez kell hozzá: Reklám.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek