Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
hirdetés

Az internetezők többsége már mobilneten lóg

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az internetezők körében nem is olyan régen még egyáltalán nem volt domináns a mobilnet-használat, ám most fordulni látszik a kocka. Az eNET kutatócég legfrissebb, idén januárban elvégzett felmérése szerint a magyar internetezőknek ma már 62 százaléka használ okostelefont és 51 százalékuk mobilneten keresztül használ különböző internetes szolgáltatásokat.

A kutatócég felmérése szerint a felnőtt, okostelefonnal rendelkező internetezőknek immár 94 százaléka böngészik vaslamilyen internetes tartalmat az okostelefonon. A kapcsolódás módját illetően még megosztottak a felhasználók, így 55%-uk használ Wi-Fi-t és mobilnetet egyaránt, 36%-uk csak Wi-Fi-n keresztül, 3 százalékuk pedig csak mobilneten keresztül internetezik. A felmérésben résztvevők elsöprő többsége (72%-a) valamilyen androidos mobilllal rendelkezik, második a Windows Phone 11 százalékkal, és csak harmadik az iOS 9 százalékkal.

A legnépszerűbb (mobil)netes aktivitások közé nem túl meglepő módon a böngészés és a közösségi oldalak látogatása tartozik, az okoseszközökről internetezők 41-41 százaléka használja erre a kütyüjét napi szinten. Majdnem ilyen népszerű a levelezés is (a netezők 36%-a használja), illetve a különbző időjárás-appokat is előszeretettel indítják el a készüléken a felhasználók. A szolgáltatással kapcsolatos elvárások a mobilnettel összefüggésben leginkább a megbízhatóságot és a lefedettséget és az árat tekintik.

Az eNET kutatásából az is kiderül, hogy ezek az eszközök egyre inkább hozzánk nőnek: Legalábbis az okostelefonokkal rendelkezők 61%-a soha nem kapcsolja ki a készüléket, 46%-uk éjszaka is maga mellett tartja, 26%-ának pedig reggel az az első dolga ébredés után, hogy ránézzen a mobilra.



A Vodafone is bekapcsolta a 4G-t

Ezekben a hetekben ünnepli tizenötödik születésnapját a Vodafone Magyarország, mely félig-meddig a születésnap apropóján két versenytársához hasonlóan új szintre emelte a mobilnet-szolgáltatását. A cég november közepén szép csendben bekapcsolta saját 4G-s hálózatát, ezzel most már mindhárom magyarországi szolgáltatónál hasít a net, persze csak bizonyos feltételekkel.

A Vodafone például egyelőre csak Budapest belvárosában kínál 4G/LTE szolgáltatást, amit az ígéretek szerint később kiterjeszt majd több vidéki nagyvárosra, valamint a főváros teljes területére. Az első fejlesztési ütemben Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szolnok és Békéscsaba vált 4G-re, ezt követően jönnek a kisebb települések a következő években.

A 4G-s szolgáltatás egyelőre csak Vodafone RED ügyfeleknek érhető el, és a lefedettségen túl kell hozzá az is, hogy a készülék, tehát az okostelefon, a tablet vagy a modem támogassa a 4G/LTE technológiát. Ilyen eszközből egyébként már a Vodafone kínálatában is több tucatnyi típus érhető el, karácsonyra pedig nagyjából 40 olyan okostelefon vagy táblagép szerepel majd a piros szolgáltató árlistáján, mely alkalmas a 4G-s kapcsolatra.

A Vodafone ügyfeleinek egyébként akkor sem kell nagyon csüggedniük, ha a környékükön éppen nincs 4G-s hálózati elérés, mivel ennek a szolgáltatónak van a legnagyobb országos 3G-s lefedettsége (98,4 százalékos). A 4G-s körzetek mérete eleinte ehhez képest elenyésző lesz, három év múlva viszont az ígéretek szerint az összes magyar település több mint 81 százalékán lesz új generációs mobilnet.

A 4G és 3G technológia közti különbség ráadásul talán a Vodafone-nál lesz a legkevésbé egyértelmű, mivel a legkisebb szolgáltatónál eddig sem nagyon voltak kapacitásgondok, illetve a sávszélesség sem nő olyan látványosan. Ez amúgy azt jelenti, hogy 42 Mbps-ről 75 Mbps-re változik a leggyorsabb maximális átvitel (legalábbis elméletben), ezzel szemben a Telenornál és a Telekomnál ennek a duplája a plafon.



Útravaló iPhone-okhoz, zöldfülűeknek

Akár az új, október végétől kapható modelleknek, akár az egyidejűleg olcsóbbá vált régebbi típusoknak köszönhetően végre eltökélted magad, hogy beszerzed életed első iPhone-ját? Netán ez lesz az első okostelefonod, de az internetes tech-oldalak bonyolult leírásai, ismertetői nem mondanak számodra semmit? Itt a gyors segítség, hogy minél jobban ki tudd használni a vadonatúj szerzeményed képességeit! Útravaló iPhone-okhoz, zöldfülűeknek.

Először is, ha ez nem lenne egyértelmű, az új iPhone-od mellé mindenképpen olyan mobilos előfizetést válassz, mely tartalmaz mobilinternetet. Lehetőleg minél nagyobb mennyiségű adattal, adatforgalommal. A lehető legjobban akkor jársz, ha a díjcsomagod 4G/LTE hozzáférést is tartalmaz, ez ugyanis a gyorsaság mellett egyben azt is jelenti, hogy az új iPhone-oddal szinte bárhol elérheted az internetet.

Szerencsére a ma hozzáférhető új tarifák többsége már mindhárom mobilszolgáltatónál ilyen, jó ha tudod azonban, hogy ha telefonáláson kívül másra is használod az iPhone-odat (márpedig ha egyszer ráérzel az ízére, garantáltan használni fogod), akkor a legolcsóbb díjcsomagoknál hamar kifuthatsz a keretből. Ne félj, ezután nem kell többet fizetned, de az internet kellemetlenül lassú lesz.



Minden, amit a 4G-ről tudni akartál, de nem mered megkérdezni

Aki az elmúlt pár évet nem valamiféle technológiai karanténban töltötte, ahhoz valamilyen formában bizonyára eljutott már, hogy a mobiltelefóniában megérkeztünk a 4G-s korszakhoz. A tévé, az internet, a magazinok és az óriásplakátok ontják magukból a szupergyors (vagy hipergyors) mobilinternetről szóló reklámokat, különösen most, hogy mindegyik mobilszolgáltató alaposan odateszi magát ezen a téren. De miről is szól ez az egész valójában, miért jó a 4G az előfizetőknek, a szolgáltatóknak, a készülékgyártóknak, az államnak, tehát úgy általában véve mindenkinek? Ebben a posztban megannyi kínzó kérdésre megtalálhatod a választ.

Amikor nagyjából tíz évvel ezelőtt elindult a 3G (itthon ezt 2005-re lehet datálni), igazából senki nem tudta még, hogy mire is lesz jó az, hogy a telefonokon keresztül nem csak beszélgetni lehet majd, hanem adatot is küldeni/fogadni. Internetezésről akkor még szó sem volt, a mobilszolgáltatók helyette a videotelefonálási lehetőséggel kampányoltak. Aztán pár évvel később jöttek az okostelefonok, és jól felülírtak minden korábbi tervet, nem beszélve a számítógépekbe dugható apró, pendrive-szerű USB-s modemről, ami a vezetékessel összemérhető sebességű internetet csinált a notebookba, Wi-Fi nélkül.

Az előfizetőknek pedig egyre jobban megtetszett a kötetlen internetezgetés, jöttek az egyre jobb és fejlettebb okostelefonok, melyeken egyre több és jobb alkalmazás vált elérhetővé. Végül a mobilhálózatot használó okoskütyük egyszerűen túl sokan lettek (ráadásul a növekedési trend még távolról sem állt meg), vagyis elértük a 3G-s hálózatok határait, nagyjából úgy, ahogy egy napsütéses hosszú hétvégén az M7-es autópálya is erősen küzd a forgalom legyűrésével a Balaton irányába. A megoldás kézenfekvő: szélesebb autópályát kell építeni.



Rádupláz a 4G-re a Telekom

A megfelelő engedélyek és szerződések birtokában zonnali hatállyal, szombat éjjel bekapcsolja a Magyar Telekom azokat a 4G/LTE szolgáltatásra használható frekvenciablokkokat, melyek használati jogát a Nemzeti Hírközlési Hatóság 2014-es frekvenciapályázatán elnyerte. Ez azt eredményezi, hogy a magenta szolgáltató 4G-s hálózatáak sebessége a duplájára nő, az országos lefedettség pedig drámai mértékben bővül.

A mobilszlgáltatók által biztosított mobilnet- és hangszolgáltatás számos paramétere függ a rendelkezésre álló frekvenciakerettől, ha a szolgáltató több sávot vesz használatba, az mind a lefedettségre, mind a sávszélességre jelentős hatással bírhat. A Telekomnál pont ez fog történni szombaton nulla órától, amikor a jelenlegi 4G/LTE hálózaton 150 Mbps-re növeli a tásaság a maximális letöltési sávszélességet, illetve 450 új bázisállomás bekapcsolásával olyan helyekre - jellemzően vidéki kistelepülésekre - is elviszi a gyors internetet, ahol eddig semmilyen mobilnet-szolgáltatás nem volt elérhető.


A Telekom 4G-s lefedettsége holnaptól

A bővítésnek köszönhetően a 4G-s hálózat jelenlegi 53 százalékos lakossági lefedettség azonnali hatállyal 73 százalékra nő, jövő év végére pedig még további, jelentős mértékben bővül az országos lefedettség. A Telekom ezzel a 4G-s hálózat sebességét tekintve behozza a Telenor Magyarországot, mely tavaly október óta biztosít 150 megabites mobilnetet, a lefedettséget tekintve pedig mindkét versenytársát megelőzi (a Vodafone-t abból a szempontból nem nehéz, hogy a piros szolgáltatónál egyáltalán nincs jelenleg 4G-szolgáltatás).

A gyorsabb internetszogláltatás igénybe vételéhez az ügyfeleknek semmit nem kell tenniük, ha rendelkeznek megfelelő 4G-s előfizetéssel és készülékkel, automatikusan a rendelkezésükre áll majd a gyorsabb hálózat. A Telekomnál jelenleg 250 ezer ügyfél veszi igénybe a szolgáltatást.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.



konneKTor

blogavatar

A digitális technológiák és kütyük bonyolult világa, érthetően.

Hirdetés

hirdetés

Utoljára kommentelt

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Feedek